Történetünk

Komárom 19. századtól eredeztethető énekkari hagyományait és kulturális örökségét felvállalva alakult meg 1980-ban a városi művelődési központ és a Csemadok Concordia Vegyeskara. Pedagógustól vállalkozóig, mérnöktől tisztviselőig, diáktól munkásig találhatók itt olyan zenekedvelők, akik szabadidejüket áldozzák az európai és ezen belül a magyar kórusmuzsika felelevenítése érdekében. Hazai és nemzetközi fesztiválokon, versenyeken mérettetik meg tudásukat, évente mintegy húsz alkalommal lépnek közönség elé, műsoruk felöleli a zeneirodalom reneszánsztól napjainkig tartó időszakát. Állandó resztvevői a galántai Kodály Napoknak, énekelhettek Loretóban, az Amerikai Egyesült Államokban és II. János Pál pápa budapesti és pozsonyi miséjén is. Az énekkart baráti szálak fűzik a hazai tájak, Magyarország, Ausztria és Németország sok-sok közösségéhez, zenei együtteséhez. A Concordia Vegyeskar szlovákiai magyar kórus, a zene nyelvén azonbanaz egész emberiséghez kíván szólni.